Mesekönyv a Gödöllői Kastély királyi időszakából

A Civertan Grafikai Stúdió a 2009-es év második fele és a 2010-es év első felében több közös munkát végzett Ferenc Tamással, az egri képzőművésszel, akinek egyik jeles és számomra különösen kedves munkájáról szeretnék írni. Tamás barátom a Civertanos időszakában készítette a Herceg Egérváry Elemér naplója c. könyv illusztrációit, melynek szöveges részét Faludi Ildikó és Reményi Márton írta.

mese

"A Gödöllői Grassalkovich kastély 1867-1918 közötti történetét királyi időszaknak szokták nevezni. Erzsébet királyné és I. Ferenc József ekkoriban sokszor megfordult itt hogy idejét pihenéssel, vadászattal, udvari bálokkal töltse. Kevesen tudják azonban, hogy ugyanakkor a kastély állandó lakója volt Herceg Egérváry Elemér aki meglehetősen sajátos, mintegy 6,4 cm magas nézőpontból rögzítette naplójába a kastély mindennapjait. A nemrégiben előkerült, páratlanul értékes dokumentum 7-10 éveseknek, kicsit még ennél is nagyobbaknak, valamint szüleiknek tartogat izgalmas, eddig még soha nem publikált újdonságokat a Gödöllői kastélyról."

Így szól az "Avagy feljegyzések a Gödöllői kastélyból" alcímet viselő mesekönyv tartalom leírása. Egyben szeretnénk gratulálni Ferenc Tamásnak és a szerzőknek e nagyszerű könyvhöz, megköszönve Tamásnak a közös munkát, bízva a folytatásban. Egyben jeleznénk hogy néhány példány a Civertan Grafikai Stúdió irodájában elérhető, de biztosan a Gödöllői kastély múzeumshopjában kapható.

Kastély.lap.hu | Műterem.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Egyedi arculat kialakításához kérje személyes ajánlatunkat! - LINK
Add a Facebook-hoz



Magyar kolostorok rajzai színes látványtérképen

Magyar kastélyok és várak! Nemesi udvarházak és Paloták!

Szép Magyarország Magazin 2011/2. - Mesés Budapest

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.