LÁTVÁNYTÉRKÉPEK
VÁROSOK, VÁRAK, KASTÉLYOK

Vázlatok Kőszeg látványtérképéhez

Kőszeg (németül Güns, horvátul Kiseg, vendül: Küseg) város Vas megye nyugati szélén, az osztrák határ közelében. A Kőszegi kistérség központja. Városrésze: Kőszegfalva.

Kőszeg
Ferenc Tamás grafikája

Gazdag múltja révén sokszor jelentős szerepet töltött be Magyarország és Ausztria történelmében. Vas vármegyében egyedüliként már 1328-ban királyi városi címet kapott, amelyet 1648-ban szabad királyi városi ranggal erősítettek meg. 1532-ben Jurisics Miklós várkapitány megvédte városát a török elleni támadástól, ezáltal megakadályozva Nyugat-Magyarország és Bécs elfoglalását. A város sikeres helytállása először a hírnevet, majd a gazdaság felvirágzását hozta el. Mivel ezt követően a háborúk már elkerülték, mára országunk műemlékekben harmadik leggazdagabb városa lett Budapest és Sopron után. A történelmi városközpont felújításáért 1978-ban Hild János-díjat kapott, majd 2004-ben a Magyar Televízió nézőinek szavazata alapján az "Az év települése" címet érdemelte ki. 2009-ben "Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja" címet érte el a Kőszegi-hegység településein működő Írottkő Natúrparkért Egyesület. A Kőszegi Tájvédelmi Körzet központja, számos látnivalót kínálva a természet szerelmeseinek.

kőszeg
Kőszeg látképe 1746-ban, részlet

A városban három kultúra keveredik: a magyar, a német és a horvát. A németek a 200 évig tartó osztrák fennhatóság alatt települtek be, míg a horvátok a török támadását követően. A nemzetközi kapcsolatokat a testvérvárosok, a Douzelage szervezet és a színes városi programok jelentik.

kőszeg
Kőszeg látképe 1808-ban

A szőlészetet és borászatot a rómaiak honosították meg, majd erről 1279-ben is említést tesznek, illetve az 1742-től vezetett "Szőlő Jövésnek Könyve" ad tanúbizonyságot. Természeti szépségei mellett a város területén mérték Magyarország legnagyobb hóvastagságát (151 cm) és a legtöbb csapadékot (1510 mm).

A logó és arculatkészítés a grafikus dolga. Bízza ránk!
Kérjen ajánlatot!

A városhoz kötődő híres emberek közül elsők között említendő Ottlik Géza író, az Iskola a határon című könyv szerzője és Chernel István ornitológus, a síelés megszállottja, valamint Lóránt Gyula, az Aranycsapat tagja.

(Wikipedia)

Látványtérkép.lap.hu | Iránymagyarország.hu | Szépmagyarország.hu | Kőszegi légifelvételek