LÁTVÁNYTÉRKÉPEK
VÁROSOK, VÁRAK, KASTÉLYOK

Szászhermány templomvára

Hermány háromhajós, bazilikális elrendezésű temploma valamikor 1240 épült. Félkörös szentélyzáródása alapján inkább korábban, mint az első említését közvetlenül megelőző évek. Tőle keletre egyenes szentélyzáródású, szép középkori freskókkal díszített kápolna is található. Ennek építési ideje egykorú lehet a templomot övező ovális alaprajzú körítőfaléval. Ha jogos Hermann Fabini feltevése a freskók 1300 körüli keletkezéséről, az ez esetben a templomvár kezdeteit is ekkora tenné.

A késő középkorban itt is falvastagításra és külső védőtornyok építésére került sor. Ezzel együtt egy tekintélyes déli kapuvédmű is épült. A körítőfal belső oldalát egykor körben, két szintben kamrák övezték. Ezek ma már csak a déli oldalon maradtak meg összefüggően és egy kisebb részlet a templom északi oldalán is. A körítőfal kb. kétharmad részéhez a 16-17. században falszorost építettek hozzá. Még később, a 19. század elején épült az egykori vizesárkon átvezető híd helyén egy fedett, árkádos bejárati folyosó. Ugyanekkorra tehető a várgondnoki lakás (Burghüterhaus) felépülte is.

szászuhermány, harman, hermány, templom

A templomvár több ostromot is sikeresen kiállt. 1612-ben Báthori Gábor fejedelem seregének 14 napig álltak eredményesen ellen. 1658-ban pedig a moldai vajda ostromolta hiába.

Erdélyi és magyarországi látványtérképeket megvásárolhatja a www.var-webaruhaz.hu oldalon!