LÁTVÁNYTÉRKÉPEK
VÁROSOK, VÁRAK, KASTÉLYOK

Mánfa, római katolikus templom

A XII. században épült román stílusú kis templomot a XII. század végén bővítették, majd a XIV. században átalakították. Berendezése a későbbi korok stílusjegyeit is őrzi.

mánfa templom
Ferenc Tamás grafikája

A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom festői völgyben, a településtől nyugatra található.

A XII. századi első, román stílusú keletelt templom kis méretű, egyhajós, félköríves szentélyű volt; déli oldalán rézsűs kapuval, felette három ablakkal. Rövidesen bővítették - ekkor épült a homlokzatot aszimmetrikussá tevő ötszintes, ikerablakos torony, és ekkor növelték meg az apszist, négyzetes szentélyt építve helyette. A XIV.századi újabb, immár gótikus stílusú bővítéskor kapta a torony melletti kapuját és az északi fal támpilléreit is.

A hagyomány szerint a középkori település elpusztult, odébb költözött - a templom viszont túlélte a török idők pusztítását is, ám környékét visszavette a természet. Úgy találtak rá, hogy a rengetegbe tévedt, és szarvával a harangkötélbe akadt bika "harangozva" felhívta rá a figyelmet.
Vendégváró

Gótika.lap.hu | Templomrajzok