Majk Kamalduli Remeteség
Az Észak-vértes rengetegében, erdők ölelésében, tavak szomszédságában, ősi szakrális erők találkozási pontján bújik meg az Európa szerte kuriózumnak számító barokk műemlék együttes, a 17 cellaházból, templomtoronyból és kolostorból álló majki remeteség. Egy középkori premontrei prépostság helyén 1733-ban gróf Esterházy József és Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból alapították meg a remeteséget, ahol némaságot fogadott fehér csuhás kamalduli szerzetesek éltek.

A település kedvező földrajzi helyzete jó megközelítési lehetőséget biztosít az érdeklődők számára.
Közúton Budapest és Győr felől az M1 autópályán a tatabányai leágazásnál kell letérni az autópályáról, ahonnan Oroszlány irányába haladva, hamarosan már ki lesz Majk táblázva .
Székesfehérvártól kb. 50 km-re a 81-es főúton közelíthető meg a műemlék együttes.
A műemlék együttesben megtekinthető egy állandó történeti kiállítás és egy fotókiállítás a krakkói kamalduli rend életéből.
A remeteségben hódolva a hagyományoknak egész éven át fesztiválok és kiállítások szólnak az egészséges lélekről, az egészséges szellemről, az egészséges emberről.
2010-es fesztiválok:
május 16. Ökofesztivál Élőfalu bemutatkozás
június 6. Sétáló kórusok
június 19. Múzeumok éjszakája
július 24. Rákóczi emléknap
szeptember 19. Biofesztivál
A Remeteség 8 cellaházat,( összesen 34 ágy) működtet apartmanként, szállást nyújtva a csendre, különlegességre vágyó turisták számára.
Házainkban felszerelt konyha, hideg melegvíz, fürdőszoba található.
Minden házhoz tartozik egy külön kis zárt kert.
A Remeteség a szellemi és mozgássérültek számára akadály mentesített környezetet biztosít.
Kerékpárosok részére kerékpártároló működik.
A jegypénztárban múzeumi levendula bolt, herbárium, és turista információ található.
Nyitva tartásunk: minden nap 10-18 óráig.
Látogatás idegenvezetéssel lehetséges, mely félóránként indul, és egy óra hosszát tart.
Információ:
www.nemzetimuemlek.hu
www.majk.hu
www.montecorona.hu
06 34 360971
06 20 9576648
http://majkkamalduliremeteseg.blogter.hu
Kolostor.lap.hu | Kolostorkert.lap.hu | Kolostorgyógyászat.lap.hu
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
Hozzászólások ztZkXvklVDuuH 2011-07-29 18:14:02I found just what I was needed, and it was etenrtainnig! cExjtZiUYDDK 2011-07-29 17:52:17You really saved my skin with this ifnormatoin. Thanks! fJNiPKRrd 2011-07-29 00:52:11If you're radneig this, you're all set, pardner! xISlWNUeP 2011-07-28 20:58:50Holy Toledo, so glad I clckied on this site first!
1 |
Szóljon hozzá Ön is!
|
|