Járd be, mássz végig rajta – festett látványtérképek turisztikai tartalommal

A Civertan Grafikai Stúdió látványtérképei népszerűek a belföldi turisztikai látnivalók iránt érdeklődők körében. A kézbe fogható, hajtott látványtérképeink az ország legkülönbözőbb pontjain lévő árusítóhelyeken (műemlékeknél, múzeumokban, turisztikai helyszíneken) vásárolhatóak meg. A most bemutatásra kerülő látványtérkép a kivitelezését tekintve egyedi ugyanis itt a grafikát a földre, egy betonalapra festették meg művészi igényességgel.

A Börzsöny hegység és Nógrád megye kincsei címet viselő alkotás – taposótérkép - az Ipoly Erdő Zrt kezelésében lévő Katalinpusztai látogatóközpontban került megvalósításra. A térkép számos, igényesen megrajzolt egyedi grafikával lett igen látványossá téve. Ezek a rajzok a térképen ábrázolt térség épített és természeti értékeit mutatja be (épületeket, természeti csodákat, közlekedési eszközöket).

A Börzsöny hegység és Nógrád megye kincsei grafika pillanatnyilag csak ebben az egyedi formában és egyetlen példány került kivitelezésre, de a térkép kidolgozottsága azt is lehetővé teszi, hogy idővel akár kézbe fogható látványtérképként is megvalósításra kerüljön.



térkép

térkép

térkép

térkép


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Egyedi arculat kialakításához kérje személyes ajánlatunkat! - LINK
Add a Facebook-hoz



Magyar kolostorok rajzai színes látványtérképen

Magyar kastélyok és várak! Nemesi udvarházak és Paloták!

Szép Magyarország Magazin 2011/2. - Mesés Budapest

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.