A földgömbök és az éggömbök

A földgömbök és az éggömbök szerintem szintén látványtérképek, csak valaki egyszer rámelegítette őket egy focilabdára. Na de félretéve a tréfát, glóbuszok állítólag már az egyiptomiak idejében is készültek, legalábbis írásos emlékek maradtak fent róla, sajnos az eredeti nem.

A címben szereplő témakörről 2007-ben jelent meg egy könyv bemutató, amit megpróbálok megszerezni, melyben leírják, hogy a legelső földgömb, ami máig épen megmaradt, és kiállítóhelyen megtekinthető, az 1492-ből származik. Még ezt megelőzve a XI. század táján készülhetett a legrégebbi éggömb. A középkorban a XVIII. század körül készült a legtöbb földgömb, hiszen akkortájt jelentkeztek sorra a földrajzi felfedezések, határoztak meg, és jártak körül újabb kontinenseket, akkor kezdte komolyabban megismerni Európa a világ többi részét. Ezzel egy időben a csillagászok is sorra újabb csillagképeket határoztak meg, és fedeztek fel. Több esetben a könyv írója szerint közel azonos méretben és kivitelben párosával készítették a glóbuszokat, azaz egy éggömbhöz egy földgömb is passzolt.

Amiért nagyon szeretném a könyvet megszerezni, az az, hogy a könyv végén a szerző a magyar glóbusz készítést taglalja. A könyv bemutatójából kiderül, hogy az első magyar nyelvű éggömb 1840-ben, míg az első földgömbünk ami magyar nyelven készült 1791-es évre datálódik. Különös értéke a könyvnek, hogy bemutatja a gömb látványtérképek tervezőit, gyártási folyamatát, történetét, és készítőit. Bizonyos adatok szerint 1998-ban jelent meg a kötet, nincs meg valakinek?

Látványtérkép.lap.hu | Történelem.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Add a Facebook-hoz











Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.