LÁTVÁNYTÉRKÉPEK
VÁROSOK, VÁRAK, KASTÉLYOK

Az első térképek

Valószínű hogy mindannyian a térképet elsősorban utazásaink során használjuk, annak megtervezésekor illetve miközben utazunk segítségével tájékozódunk, tervezünk.

Az első fejlett kultúrák és az ezekből létrejött államok tengerpartokon, folyók deltájában illetve folyóvölgyekben jöttek létre. Többféle teória létezik hogy hol volt a legelső, Mezopotámia déli részén vagy a Nílus völgyében, esetleg a nagy indiai folyók, Indus vagy a Gangesz partján - pontosan nem tudni. Mivel ezek a területek jó termőterületnek számítottak, ezért érdemes volt megtelepedni ilyen vidéken és így tanultak meg az itt élő népek csatornát építeni, szántani, ültetni, földet mérni, sőt a földeket vízzel elárasztani. Valószínűleg az ilyen területen olvasztottak először ki fémet az ércből, és itt emeltek magas építményeket.

Azt mind tudjuk hogy saját országunkban de az egész világon az ásványkincsek és a különböző termésű növények nem egyenletesen vannak elosztva, hisz nincs minden falunak sóbányája sőt banánültetvénye sem. Ebből fakad hogy az adottságokból következően jöttek létre az első áruk, amelyeket el kellett cserélni egy más adottságú településén keletkezett áruval. Tehát az árut szállítani kellett, ezzel foglalkozó csoportok jöttek létre, ezt hívjuk ma kereskedelemnek.

A kartográfiával foglalkozók egy része azt állítja, hogy a távolsági kereskedelmi utazások idején jöttek létre az első térképek, valószínű akkor mikor szárazföldön a haszon reményében nagyobb távolságot tettek meg a kereskedők, illetve mikor ugyanilyen célból hajóra tették az árut, és egy másik áruval visszatértek.

Láványtérkép.lap.hu | Történelem.lap.hu

Hasonló tartalmak: