LÁTVÁNYTÉRKÉPEK
VÁROSOK, VÁRAK, KASTÉLYOK

Árpás - Római katolikus templom (Szent Jakab apostol)

Az egykori premontrei apátsági templom a XIII. század első felében román, illetve gótikus stílusban épült, majd 1750 körül a barokk ízlés szerint átalakították.

árpás
Ferenc Tamás grafikája

A prépostság temploma 1251 előtt már minden valószínűség szerint állt. Nyugati homlokzatát két torony őrzi, a sima falsíkból előreugrik a dísztelen oszlopok alkotta bélletes kapubejárat. A déli és az északi sima homlokzatot támpillérek tagolják, és íves ablakok törik át. Az egyenes záródású szentély falán középkori, hosszú, keskeny ablakok láthatók.

árpás
Légifelvételek >>>

A román stílusú templom a XVIII. században került a klarisszáktulajdonába, ők építtették át barokk stílusban. Az 1992-es helyreállítás során kiemelték a középkori elemeket, és megszabadították a századok során rárakott vakolattól is. Ma éppen ez a dísztelen téglafelület a dísze.

Bejelentkezéssel látogatható.

A templombelső

A templombelsőben a legértékesebb rész a szentély: az áldozó kezet mintázó zárókőben összefutó bordás ívek, a csúcsívben találkozó diadalív jellegzetes gótikus elem. A kőbordás mennyezet alatt viszont már a barokk jelenik meg. Gazdag díszítésű az oltárépítmény: a korinthoszi oszlopok mellett négy, az orompárkány felett két szépen faragott szobor áll. Felettük felhőkoszorúban Mária monogramja látható. Az ismeretlen festő szép barokk főoltáképén A köpenyes Madonna védő gesztussal vonja köpenye alá Magyarország térképét. Alatta Lipót császár térdel, Wesselényi nádor,Nádasdy Ferenc országbíró, Zrínyi Péter horvát bán és Széchényi Györgygyőri püspök, a kép megrendelője társaságában. A püspök talán Lipótcsászár és a magyarok megegyezését kívánta sugallni. Eredménytelenül,hisz a képen láthatók közül hárman Bécsben, illetve Bécsújhelyen acsászár ítéletének áldozatává váltak. A szentély déli oldalán látható falsíkot Samoday Józseffreskója díszíti, az ezzel szemben lévő falon pedig az 1790 körüli olajfestmény Szent Jakab apostolt, a templom védőszentjét ábrázolja.
A mellékoltárok, a szépen faragott szószék és a nyolcszögletes lábazatú keresztelőkút XVIII. századi barokk alkotás.

Szöveg: Vendégváró