vissza | nyomtatás
Radu Oltean terveiről, munkáiról
1999-ben úgy gondoltam, hogy elkészítek egy olyan könyvet, mely gazdagon illusztrálja a romániai területek történelem előtti idejét és az ókort. Az eddig kiadott könyvekben az emberiség több száz évnyi történelmét kihagyták. Az iskolai tankönyvekben csak keveset emlitettek az ősi időkről. A hivatalos történelem a Burebista-val kezdődik.Területünk ősi civilizációjának és kulturájának hiányos ismerete nevetséges tömeg lelkesedéshez vezetett mindenféle megalapozottság nélkül, mint a Tartaria táblák (kövek) és egyéb dolgok, melytől hemzseg az internet.
Elkészitettem néhány rekonstrukciót, de nem sokat, mivel a történészekkel, épitészekkel vagy régészekkel nem sikerült úgy együttműködnöm, ahogy szerettem volna (sok román tudós nem szivesen osztja meg az információt, még a publikáltat sem) és az anyag kiválasztása is lassan megy.
Ez idő alatt befejeztem a Neagu Djuvara: A román nemzet kialakulása, létrejötte szövegéhez az illusztrációkat. De nem mutattam be minden illusztrációt amit azelőtt készitettem. Jelenleg anyagot gyűjtök egy csak Dáciá-ról és őseikről (neolitikus és bronzkor) szóló könyvhöz, valamint római és görög civilizációkhoz, mint egy professzionális válasz a fanatikusoknak, az úgy nevezett "dakologusoknak", akik az internetet ellátják nacionalista képteleneségekkel.
Radu Oltean
www.historyarts.ro/ilustratii_en.htm
Történelem.lap.hu | Várrajz.lap.hu