vissza | nyomtatás

XI. Füleki Történelmi Várjátekok

A füleki KOHÁRY Polgári Társulás tisztelettel meghívja Önt a XI. Füleki Történelmi Várjátekokra, amely 2010. június 26-án és 27-én kerül megrendezésre a füleki várudvarban.

Fulek
Fotó: Schnelczer Zoltán

2010. június 26-án és 27-én rendezi meg a Koháry Polgári Társulás a 11. Füleki Történelmi Várjátékokat. Az idei évfolyam szombaton nemzetközi történelmi íjászversennyel kezdődik, melynek során a résztvevők a "Nógrád Íjásza" címért és a "Füleki Vár Védője" rangért versenyeznek majd. A versenyzők regisztrációja reggel hét órakor kezdődik a várudvarban. Az előzetes jelentkezések alapján mintegy száz íjász méri majd össze erejét egyenesen a vár romjai között négy kategóriában - magyar, klasszikus angol (longbow), vadászreflex és csigás íjakkal.

Ismeri a Szép Magyarország Magazint? | Kattintson ide!

Másnap a Várfelső utcán kézművesek állítják fel sátraikat és tíz órakor kezdetét veszi a gyermekprogram, melynek keretén belül zsonglőrbemutatók, bohócok, zenés gyermekszínház, íjászat, lovaglás, kézzel hajtott körhinta és egyéb érdekességek szórakoztatják majd a legkisebbeket. Az ínyenceket a hal- és vadételek fesztiválja, valamint jellegzetes palóc gulyás várja. A délutáni programban szlovákiai és magyarországi katonai hagyományőrző csoportok lépnek a közönség elé. Megközelítőleg hatvan szereplő próbálja majd meg beavatni a nézőket a középkori harcművészet rejtelmeibe.

Fülek
Fotó: Agócs Attila

A program leglátványosabb részének a hamisítatlan lovagi torna ígérkezik, melyben teljes vértezetű lovagok lóháton és gyalogosan mérik össze erejüket. A lovagok fegyverei mellett ágyúlövések és solymászbemutató színesíti majd a műsort. A hölgyeknek idén történelmi táncbemutatókkal kedveskednek a rendezők.

További információk: Estefán László (a Koháry PT elnöke) – tel.: 00421-(0)908-929288

Program

2010. június 26. - szombat
Helyszín: várudvar
- 10.00 órától
A IV. Nemzetközi Történelmi Íjászverseny a "NÓGRÁD ÍJÁSZA" címért és a "FÜLEKI VÁR VÉDŐJE" rangért

2010. június 27. - vasárnap
Helyszín: várudvar, Várfelső  utca
- 10.00 órától
Kézműves vásár és kézműves bemutatók
Gyermekprogramok (zsonglőrbemutatók, bohócok, zenés gyermekszínház, íjászat, lovaglás, körhinta, libikóka ...)
- 16.00 órától
A XI. Füleki Történelmi Várjátékok
Programok: történelmi lőfegyverek bemutatója, bajvívások, lovagok harci bemutatója, solymászbemutató, hamisítatlan lovagi torna !!!

Kísérő programok:
- Halat, vadat, s mi jó falat . . . hal- és vadételek fesztiválja (kóstolási lehetőséggel)
- Ágyúlövések
- Történelmi- és hastáncosok

Belépő:
- 26-án: az íjászversenyre a várbelépő érvényes     
- 27-én: felnőtteknek 3,50 €, gyerekeknek 1,50 € 

Jegyelővétel a Füleki Városi Művelődési Központban. A 12 éven aluli gyerekek csak felnőtt kíséretében vehetnek részt a műsoron!

Támogatóink: a SzK Kulturális Minisztériuma, az OTP Bank Szlovákia, Fülek Város

Északivárak.hu | Várbarát.lap.hu | Kulturális-út.lap.hu